Szeptember 9-én Pozsonyban, a Bratislava Open 2007 nemzetközi versenyen, Mészáros András és Oláh Dorottya 34. helyezést ért el a 68 pár versenyében. Gratulálunk!
Szombaton a gyermekII latin versenyből győztesen került ki Deák András és Andor Barbara. Közel negyven párból sikerült egyértelmű pontozással az első helyezést elhozni.
Az Austrian Open események sorrendben:
Pénteken a gyerekII hat tánc kombinációs versenyen szintén a dontőben voltak a gyerekek és negyedik helyezést értek el.
Szombaton a gyerekII és az ifjúsági latin versenyekben voltunk érdekeltek. Az előbbiben, mint már írtuk Deák András és Andor Barbara győztesen került ki. Az ifiknél Czeglédi Dávid és Andor Nikola a selejtezőben, Perei Péter és Sárközi Noémi a legjobb 48 között fejezte be a versenyzést.
Vasárnap a gyerekII standard versenyben az elődöntő 19. helyét sikerült megszerezni Andrisnak és Barbinak. Mészáros András és OLáh Dóri a selejtező második fordulójában fejezte be a Felnőtt Latin versenyt.
Gratulálunk valamennyi táncosnak!
Itt olvasható a BEOL-on hétfőn megjelent tudósítás
A szlovákiai Rozsnyón versenyzett nemzetközi mezőnyben január 27-én Gombkötő Imi és Malina Andi. Nagyon közel kerülve a döntőhöz végül a hetedik helyen zártak a standard mezőnyben. Gratulálunk a párosnak!
A Blackpool Junior Dance Festival első napján a gyermek korcsoportban Jive versenyre került sor. A százas mezőny versenyében Deák Andris és Andor Barbi a legjobb 24 között fejezte be a versenyt. A pontos helyezést még nem ismerjük. Amint megtudjuk közzétesszük a helyezést is.
Szívből gratulálunk az ifjú párosnak!
39. oldal / 195