Idén ősszel ismét folytatjuk a 2004. tavaszán megkezdett nemzetközi szerepvállalásunkat. November 7-én este nem az edzőteremben, hanem a klubteremben folytattuk a - jó hangulatú és kötetlen beszélgetéssel egybekötött - felkészülést az év hátralévő időszakában esedékes nemzetközi (IDSF) versenyekre.
Megyeri László egyesületi elnök ismertette az érintettekkel két kiemelt nemzetközi verseny részletes programját, az utazó párosokat és a részletes nevezéseket.
A megbeszélés különösen két versenyt érintett. A november 17-19-e között megrendezésre kerülő Austrian IDSF Open (Bécs, Ausztria) és a december 8-10-e közötti Maribor IDSF Open (Maribor, Szlovénia) versenysorozatokat. Ez utóbbi két versenyen el?ször öt, majd hét pár fog rajthoz állni. A hat versenynapon tizenöt versenyen fog megméretkőzni a hét ifjú párosunk.
November 17-én hajnali fél négykor elutazott kis csapatunk a császárvárosba, Bécsbe. Az Austrian ISDF Open verseny ismét egy állomás abban a programban amit már 2004-ben megkezdtünk. Ennek célja: fokozatosan felzárkózni a világ élvonalához. Jó versenyzést gyerekek!
Az utazó csapat:
Balról jobbra: Megyeri Csabi, Molnár Ádám, Kulik Andor, Czeglédi Dávid, Megyeriné Csapó Ildikó csapatvezet?, Deák Andriska, Perei Peti, Sárközi Noncsi, Deákné Báthori Anetta, Andor Barbi, Paróczai Rebus, Paróczai Zsófi, Paróczainé Feuerwerker Zsuzsanna, Andor Niki, Giricz Ilona, Andor Károly (hiányzik a képről)
2006-11-19
További részletek a folytatásban!
December második hétvégéjén Mariborban rendeznek ismét IDSF Open versenyeket. Ez sincs messze, ide is érdemes ellátogatni, kipróbálni a tánctudást, hogy mennyire felel meg a nemzetközi elvárásoknak.
Ez év telén ez a verseny került a figyelmünk középpontjába. Itt hét párosunk fog majd rajthoz állni. Három gyermek (Deák-Andor, Andor-Paróczai és Kéri-Sztankó), két junior (Czeglédi-Andor, Molnár-Paróczai) és két ifjúsági (Mészáros-Kéri, Perei-Sárközi) páros látogat el a maribori versenyre.
További információ itt érhető el a Maribor Open 2006 versenyről.
34. oldal / 195