Andor és Nikolett nemrégen kezdte meg a közös munkát. A fiatal, tehetséges táncosok nagy lelkesedéssel kezdetek neki a közös koreográfiák tanulásához. A fotók az egyik szombati órán készültek, amikor Megyeri Csabi szamba koreográfiát tanított a fiataloknak.
Március 14-én megrendezett I. Gyomaendrődi Sportbálon részt vettek klubunk gyermek táncosai mellett az aktív versenyző táncosok és senior csapat is. A műsorban fellépett az utánpótlás óvodás csoport.
2005 januárjában indítottuk el táncklubunk dinamikus portál motorra épülő honlapját. Ahogy azt már korábban is megírtuk első honlapunkat 1998-ban indítottuk el. Az akkori technológia, a statikus honlap, 2005-re már túlhaladottá vált. Klubunk egyik legtermékenyebb, legsikeresebb és legeredményesebb évtizedének elején elindítottuk a mai korszerű dinamikus honlapunkat. Az egy évtized során nagyon sok hírt és információt, képet, zenét és videót, hazai és külföldi esemény történetét osztottuk meg a látogatóinkkal. Kérjük, hogy továbbra is kísérjék figyelemmel honlapunkat.
A táncklub senior és versenytáncosai részvételével december 20-án ismét egy nagyon hangulatos táncos estélyt rendeztünk, ahol kiváló zenék mellett nagyon jól szórakoztunk ismét. Köszönet a szervezőknek!
187. oldal / 195