Gyomaendrődön immár nyolcadik alkalommal rendezték meg április 29. és május 1. között a Nemzetközi Sajt- és Túrófesztivált. A fesztivál második napjának délelőttjén klubunk táncosai közel félórás színes műsorral szórakoztatták a közönséget.
Május 20-án szombaton délben az ecsegfalvi művelődési házban nagy sikert aratott Perei Peti és Sárközi Noémi a helyi nyugdíjas klub rendezvényén előadott látványos bemutató műsorukkal.
A Békés Megyei Önkormányzat Gyomaendrődön a Katona József Művelődési Házban rendezte meg az idei nagy tavaszi árvíz védekezésében kiemelkedően résztvevő személyek kitüntetési ünnepségét. Ezen az ünnepségen a szarvasi Tessedik Táncegyüttes és a mezőkovácsházi Duma's Színtársulat mellett klubunk két párosa, Deák András és Andor Barbara valamint Molnár Ádám és Paróczai Rebeka is fellépett.
Forró hangulatban zajlott le a 34. évadzáró bemutató. A zsúfolásig megtelt Katona József Művelődési Házban fergeteges hangulatú műsort adtak táncosaink. Nagyon sok néző véleménye egybecsengett azzal a megállapítással, hogy az elmúlt évek egyik legsikeresebb és legnívósabb bemutató műsora volt a mostani.
15. oldal / 195